2017. június 1., csütörtök

Turista magazin 2017. Június - Morvai Szilárd

Régóta meg volt már ennek a cikknek a váza a fejemben. Csak azt nem tudtam, hogy mikor és melyik lapban kerül majd nyomtatott formába. Örülök neki, hogy a TURISTA magazinban lett olvasható, a friss, júniusi lapban. A gólyákról miden embernek van valami kép a fejében. Gyakran szem elé kerülő madár, éppen ezért egy kicsit természetesnek is vesszük, ami jó is. Ugyanakkor a hozzászokás érdektelenné is tehet bennünket. A feketét a legtöbb ember még mindig nem ismeri. Az alapkoncepció az volt, hogy sorba vegyem miben hasonlít és miben különbözik a két faj. A cikk létrehozásában nyújtott segítségért három embert illet köszönet: Kalocsa Bélát, Marton Attilát és Papp Ferencet. Heteken át tartó kutató munka előzte meg a végleges szöveg megírását, a látszólag egyszerű összehasonlítást. A szóban történő adatgyűjtés és szakirodalom tanulmányozása egy lassan letisztuló összképet adott, amit próbáltam változatos képanyaggal illusztrálni. A lap munkatársai - kiváltképp a tördelőszerkesztő - számomra is meglepően nívós tálalást produkáltak. A turista magazinos publikációk során a célom az, hogy a lap olvasói (a szokásos terepi kellékeken túl) a hátizsák oldalzsebébe a lapot is begyömöszöljék, majd azt terepi körülmények közt, egy hegy csúcsán vagy egy száraz fa rönkön megpihenve, lapozzák, olvassák. Aztán ha patak partján elheverve, olvasás közben épp meglátnak egy termikelő gólyát... na akkor az jó lesz.
http://www.turistamagazin.hu/junius

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése